Így is lehet...

Így is lehet - sőt, így kellene - dolgozni...

Dátum: 2005.11.15.

Forrás: http://www.helyilapok.hu

Tulajdonképpen az lenne a természetes, ha bárki, bármilyen céllal felbont egy úttestet, járdát, más területet, az általa elvégzett munka befejeztével - amit ugyebár illene a lehető legrövidebb idő alatt elvégezni - minimum olyan állapotban hagyná ott a helyszínt, ahogyan azt találta érkezésekor. Nálunk - sajnos - nem ez a jellemző ! Ezért is tartom fontosnak, hogy dicsérő szavakkal illessem azt a céget (csupán azért nem említem a pontos nevét, nehogy reklámnak tűnjön a dolog), mely néhány hete Komlón (egy kábeltelevíziós szolgáltató megbízásából) kábelfektetést végez - példás szervezettséggel.

 

Már a munkák megkezdésének napján szokatlan látvány tárult a komlóiak elé. A céges emblémával ellátott, egyenruhát viselő emberek ugyanis - mint egy fegyelmezett hadsereg - reggel elkezdtek dolgozni, s az építőiparban megszokott "tempó" helyett egészen mást láthattunk. Sokan, sok géppel, egymással párhuzamosan több helyszínen dolgoztak és öröm volt nézni azt a szervezettséget, amivel munkájukat végezték. Még keresve sem lehetett ácsorgó, ténfergő embert látni, s a napközben kiásott árkokat még aznap, (de legkésőbb másnap) betemették, a felesleges földet elszállították, a területet elplanírozták, a füves részeket elgereblyézték, a járdákat lesöpörték...Mindenki tudta a saját feladatát és azt el is végezte!

Hétköznap még sötétedés után is dolgoztak 1-2 órát, de jöttek szombaton és vasárnap is - mert az időjárás kegyes volt hozzájuk, s ők kihasználták az "ajándékként" kapott lehetőséget. Egyszóval úgy dolgoztak, ahogy a nagy könyvben megvan írva! Azaz, ahogyan mindenkinek kellene...Csakhogy – mint mindannyian tapasztaljuk, - ma nem ez a megszokott.


A komlóiaknak azért tűnik fel különösen ez a gyorsaság és szervezettség, mert a városban az említett beruházással párhuzamosan folyik egy másik munka is. Nevezetesen egy régóta esedékes - ám évek óta a pénzhiány okán halogatott - útfelújítás zajlik a Berek utca, Szilvási út, Alkotmány utca, Attila utca, Hunyadi utca, Vörösmarty utca útvonalon. Igaz, ez a szakasz is több kilométer hosszú, s mert volt olyan rész, ahol a régi útszegélykövek felszedése után újakat kellett lerakni, másutt szélesíteni kellett az úttestet - szóval akadt feladat bőven - mindenki fel volt készülve arra, hogy ez az útfelújítás nem egy-két napig fog tartani. De azt azért nem gondolták a városlakók, hogy a kivitelezés a Luca székéhez hasonlít majd. Mert az aszfaltozás és a felület-zárás még úgy-ahogy szervezetten zajlott (bár akkor is láthattunk félórákon át ácsorgó munkásokat a munkagépek mellett), de az azért már sokak számára furcsa,ami az utóbbi két hét során történt (pontosabban: nem történt)!

 

A felmart régi és a felesleges új burkolatból származó aszfalt-kupacok ma is ott éktelenkednek az út szélén, a vízelnyelő rácsok szintre emelésén ugyan dolgozik nap mint nap néhány ember, de ők nem szaggatják szét az istrángot ( és láthatóan munkaidejük sem annyi, mint a bevezetőben említett másik beruházáson dolgozóké, mert amennyivel azoknál később jönnek, annyival előbb mennek el). Ezért aztán szerencsétlen komlói közlekedők hetek óta kénytelenek kerülgetni a korlátokat, sebességkorlátozó táblákat, bójákat, (már ahol vannak ilyenek - ugyanis egy egész sor olyan 10-20 centi mély lyuk tátong az említett útszakaszon, melyeket semmi sem jelöl).

 

Nem csoda hát, hogy e sorok írójával együtt a komlóiak örömmel üdvözlik a kábelfektetést végző vállalkozás embereit, s bíznak benne, hogy az ő példájuk - előbb-utóbb- általánossá válik, annál is inkább, mert tulajdonképpen ennek kellene mindennaposnak lennie.

 

A meteorológusok a hét második felére télies időjárást jósolnak...Amennyiben előrejelzéseik beválnak, a kábelfektetést végző cég nyugodt szívvel hagyhatja maga mögött a munkaterületet, hisz Péter Szabó Zoltán ma készült felvételein jól látható, hogy ők nem csak gyors, de minőségi munkát is végeznek. Az viszont kérdéses, mi lesz az útépítő cég által "elhagyott" törmelék-kupacokkal, a félig kész és még el sem kezdett víznyelő-rácsok helyreállításával...

KAPCSOLAT
Telephelyünk: 7630 Pécs, Diósi út 51.
Postacím: 7607 Pécs Pf. 16.
Telefon: +36 72/516-666 +36 72/516-665
+36 30/205-9200
Fax: +36 72/243-000
GPS: N 46°5'5.17" , E 18°15'32,36"
E-mail: pantav@pantav.hu